Folytatás

Mosolyt!

Hát eljött ez is, hogy újra készen és boldogan álljak elétek. A blogot csak úgy itt hagytam, mintha csak elfeledkeztem róla, de nem így történt. Mivel szeptemberbe minden visszatér a régi kerékvágásba, így ajánlatom van a számotokra! Folytassam-e a blogot, vagy ne?
Persze a folytatás előtt lenne egy kis emlékeztető, mivel még nekem is át kell olvasnom, hogy minden kis dologgal naprakészen tisztában legyek, de legfőképp az érdekel, hogy van-e értelme annak, hogy szeptembertől új részekkel érzekkem!

Ölel Bennetek: Julia Boo

Új Blog!

Mosolyt! 
Nem búcsúzkodni jöttem, csak egy kis meglepetéssel, mivel elindítottam a következő blogot! IDE KATTINTVA megtaláljátok!
Még nagyon egyszerű, és megszerkesztetlen - van ilyen szó? - de nagyon szerettem volna már elkezdeni!
Egy kérdésre válaszolva, szóval körülbelül 40 részesre tervezem - plusz pár rész - mivel eléggé megkavartam a dolgokat, és ki kell gubózni őket! :)

JuliaBoo xoxo.

32. Rész - Bad Things Happen For A Reason

Mosolyt!
Minden tiszteletem a Tiétek, hiszen piszok sok ideje nem jelentkeztem, de most itt vagyok, egy nem túl tartalmas fejezettel, de remélem majd meglelitek benne azt, amit szerettem volna mondani. Nem fecsegek, hiszen, mint mindig most is sietek, de egy ajánlatot tennem kell! A részhez ha tudjátok hallgassátok meg a The Script- Breakeven, imádom, szeretem, nem bírok nélküle lenni, áááá! Ez volt a reakció és most pár hír, ami lehet, hogy pozitív , esetleg negatív. A blog a végéhez közeledik, nem tervezem facsarni, keringetni, csűrni a részeket, szóval nemsokára The End, de azon nyomban nyitom a másik NEM ONE DIERCTION-OS blogomat :) remélem ott is találkozunk!
Hálásan köszönöm a kommentelőknek, hogy írnak, nagyon sokat jelent, a pipálóknak, és azoknak akik a blogra kattintanak! Következő rész érkezik, és nem kell majd rá túl sokat várni ;)

Helena

Úgy éreztem magam, mint egy mesehős, aki előtt száz és száz választási lehetőség áll, de mégsem választ egyik közül sem, mert tudja, hogy az út végén csak egy választása lesz. Nem szeretek a „végre”, mint fogalomra, jelentésre gondolni, hiszen ezzel egy gramm pozitív energiát nem kapok, így inkább csak a temérdek választási lehetőséget látom meg, amik bár rózsaszín köddel a szemem előtt vezetnek, mégis boldoggá –többnyire – tesznek, ami keveseknek adatik meg.

Lehet érzéketlenségnek nevezni, amit éreztem, amikor láttam Harry és Logan tekintetét találkozni és az egyetlen érzés, ami elfogott az a tipikus „ezt ne már, baszki”. Létezik egyáltalán ilyen érzés? Ha igen akkor annak is a nyugodtabb, nem éppen idegbeteg változata, amit csak úgy neveznék, hogy jobb szerettem volna akkor máshol lenni. Vagyis inkább nem máshol, csak láthatatlan függöny mögött, mivel érdekelt, hogy melyikük az intelligensebb, hogy melyikük az érettebb, az aki normálisan tud kezelni egy helyzetet.

-          Khmm… - köhintett Harry az öklébe, és közben rám sandított. Enyhe jelzés, haha!

-          Ennél közhelyesebb nem is lehetne – tudtam, hogy megforgattam a szemeim, hiszen a reflexszerű mozdulatok –tetteket – nem lehet kinőni. – Harry, Ő itt Logan Miller, Logan Ő itt Harry Styles – fogtam rövidre, hiszen se magam se őket nem szerettem volna untatni. Én, a nagylelkű. De ekkor ütött be a felismerés – mondtam már esetleg iylet? –szele ,a mi könyörtelenül tudatta velem a helyzetet, amitől igen csak kellemetlenül kellett volna éreznem magam. Logan, aki az első szerelmem hős harcosa, most miattam van itt, hogy „bizonyítson” nekem –esetleg -, Harry pedig az a fiú, akivel se veled se nélküled kapcsolatot ápolok és egyikünk sem kerüli a kettőnk között kialakuló „forró” helyzeteket. A két fiú, most egymással szemben áll, én pedig nagyban szidom a helyzetet. Marha vagyok, vagy csak egyszerűen bolond?

-          Visszahoztam a ruháid – Harry lassan nyújtotta át nekem a felsőmet, amit egy halvány mosollyal megköszöntem. – A pólót megtarthatod – a hangja hideg volt, üres és átlagos, mintha valami segélyt osztogató manus lenne, én pedig az ötvenezredik ember, aki azon a napon kérek tőle valamit. Kegyetlenül felületes!

-          Kimosom és visszaadom – feleltem, hiszen nem vagyok rászorulva a pólójára. Vitatkozó arccal bámult rám, én pedig igyekeztem megértetni vele, hogy baromira nincs szükségem egy századig pólóra.

-          Majd megbeszéljük – simított végig a vállamon, majd egy egészen halvány mosoly kíséretében a szemembe nézett. – Örülök, hogy megismertelek – lökte oda Logan-nek, aki majdnem elhányta magát ettől a kényszer mondattól. Igaza volt, ezt az „örülök” dolgot Harry sem gondolta komolyan.

-          Szint úgy – mind a ketten forduljanak fel, hogy nem tudnak őszinték lenni. Egyikőjük sem örülte ennek a fene nagy szerencsének mégis úgy tesznek. Hármunk közül egyet sem tudok mondani, aki nem értette volna ezt a színjátékot. Harry zsebre tett kézzel sétált vissza a kocsijához, amibe nagy lendülettel beülve elhajtott. Kezeim közt gyűrtem a ruháim, - amiket nagy szeretettel fog fogadni a mosógép – miközben nem is méltattam Logan-t egy pillantással sem. Türelmesen vártam, hogy ő szólaljon meg hamarabb, de ő is így tett. Várt. Csak tudnám mire…

Egyikőnk sem szólalt meg olyanok voltunk, mint két idióta, aki se nem lát, se nem hal, csak állnak a járda közepén azt várva, hogy a Nap lemenjen. Elsöprő keserűség lett egy idő után úrrá rajtam, mivel életemben talán harmadjára azt éreztem, hogy tehetetlen vagyok. Nem tudok választani a jó és a rossz között, nem tudom mi lenne a helyes, vagy mi lenne az, amit a jövőben nem bánok meg. Az a bizonyos helyes döntés…

-          Mond el, nincs mit vesztened – suttogta Logan a lépcsőn ülve. Szemben álltam vele, ő pedig teljes belátást nyert rám és mihamar rájött, hogy nincs minden rendben. Az orvosnál tett látogatásomról senkinek nem szóltam, pedig a betegségem nem fog rám várni, és gyógyszerek nélkül még gyorsabban reppen az idő. Két hét az két hét, nem mintha bármit is jelente, vagy számítana a napok múlása.

-          Amikor találkoztunk az orvost szidtam, mert a rendelőből jöttem – kezdtem bele. Kicsit meglepett arcot vágott, talán azért mert ilyen könnyen belementem a beszélgetésbe. Nem volt kedvem ezt elfojtani magamban, és mivel Logan egy olyan ember, akinek esetleg még hallgatok is a szavára. – Meg kéne műteni, de nincs rá keret, szóval igyekszem ezen most túllépni, de itt vagy te, itt van az a majom, és még ezek a béna problémák is! – erősen meg masszíroztam az arcom, mintha azzal jobb lett volna.

-          Muszáj a műtét? – kérdezte Logan halkan. Nem tudom miért vette le a hangerőt, de így alig hallottam amit mond, így csak bátortalanul bólintottam egyet. – Azt meg lehet oldani, és talán nem lenne annyi problémád, ha elfogadnád, hogy az élet tipikus, nem teheted azt egyedivé, és extra különlegessé azzal, hogy mindent szidsz, amit legalább egy film feldolgozott, ez rossz szokásod – szemeim forgatva sétáltam ide oda, mint, akinek nincs jobb dolga, de mit szépíteni a dolgot, nem volt jobb dolgom. – Halálos? – a hangja újra csendesebb lett, én pedig újra meglepődve bólogattam. – Furcsán kezeled ezt, mintha nem is lenne olyan fontos.

-          Mert nem az. Ha az lenne, akkor nem viselkednék így – mutattam magamra. Fájt beismerni a dolog komolyságát, és az a tudat is fájt, hogy abszolút éretlen vagyok.

-          Pont úgy viselkedsz, ahogy szoktál, amikor félsz.

-          Ne játszd itt a nagyokost – mutató ujjammal fenyegettem, ő pedig elnevette magát. Tudta, hogy igaza van, én pedig a falra másztam ettől.

-          Segítek neked, ha megengeded – kérlelő volt, és talán őszinte is. – Megmagyarázom neked, hogy értsd miért is vagyok segítőkész oké? – mosoly ült a fején, amolyan „tudom, hogy érdekel” mosoly. – Nem szállt meg a Szentlélek, és nem állok a vöröskereszthez, egyszerűen, ha a Te életfelfogásod szerint nézem a dolgot, nem akarlak elveszíteni, azaz önzőségből magam mellett szeretnélek tartani, így segítek neked ebben ahol tudok, a beleegyezéseddel.

-          Nem ilyen az életfelfogásom, nem vagyok mártír, szeretem ha törődnek velem, de ez tetszett – kacsintottam rá, belőle pedig kitört egy jóleső nevetés. Igenis jól esett beismerni valakinek, hogy én sem vagyok gondtalan, hogy nekem is vannak problémáim. Furcsa volt, de egészen jó… De semmiképp nem fogok belőle szokást csinálni!

Zayn

Az interjú hangulata nyomott volt, pedig megkértek minket, hogy legyünk életvidámak, hogy mindenki azt tudja, hogy minden a legnagyobb rendben. Képmutatás. Néha egy-egy interjút szívesen végigcsinálnék úgy, hogy igazat mondok, és nem játszom meg a mozdulataim. A dolgok egy idő után piszok unalmasak lenni. A kérdések, amikre már ezredszerre válaszolunk és az elhíresült dolgok, amiknek eleget kell tennünk. Viszont egy szimpatikus dolog mégis volt, azaz pedig, hogy Liam kimaradását azzal magyaráztuk, hogy családi okok miatt ma nem tud itt lenni. Végül is igaz volt, így nyugodt szívvel válaszoltuk bármennyiszer is megkérdezték tőlünk. Csúnya kifejezés volt ez a „nyugodt szívvel”, mivel egyikünk sem volt nyugodt. Főleg Harry nem, aki alapból is idegesen érkezett, majd amikor megtudta mi a helyzet már nem csak ideges volt, hanem letört is. Nem éppen egy szerencsés napot zárhatunk magunk mögött.

-          Több időt kéne együtt töltenünk – Harry hangja törte meg a csendet az autóban, amivel vittek minket az irodához. Mind feltekintettünk rá és egyetértően bólintottunk.

-          Szétesőben van a csapat – nézegette a körmeit Louis, és néha fel-fel pillantott ránk. – Nem a barátságunk, azzal semmi gond, hanem a banda.

-          Annyi minden van, amit meg kéne beszélnünk - túrtam a hajamba, nem foglalkozva azzal, hogy összeborzolom Lou tökéletes művét. – Képzeljétek, a lány akivel kavartam, terhesen beállított hozzánk, és azt állítja, hogy tőlem van a gyerek – Elfojtott kuncogás volt az első reakciójuk, majd egy hosszas csönd, ami az információ feldolgozását jelezte.

-          De nem tőled van, ugye? – kérdezte Niall a sapkáját az ölébe téve. Elnevettem magam és reménytelenül megráztam a fejem. Ebből mindenki rájött a válaszomra. – Amy nálam lakik – bökte ki a szöszi, mi pedig illetődötten meredtünk rá.

-          Együtt vagy… - kezdett bele Harry, de Niall még mielőtt be tudta volna fejezni a mondatát heves fejrázásba kezdett.

-          Nem, és szerintem nem is leszünk, nem tudom eldönteni, hogy-hogy szeretem őt – vállát vonogatta, mi pedig értetlenül néztünk egymásra. – Néha úgy érzem, mintha a testvérem lenne, egy testvérbe pedig nem szerelmes az ember.

-          Igaz – bólintottam.

-          Meg akarom dugni Helena-t – éppen ittam, amikor Harry egyszerűen közölte a tényt velünk, így majdnem megfulladtam. – Hé, csak óvatosan! – veregetett vállba, de nem használt.

-          Mi van? – kérdeztem hirtelen, mikor abbamaradt a köhögésem.

-          Harry te bolond vagy, Helena nem olyan lány – rázta a fejét Louis. Igaza volt, hiszen négyünk közül mi hárman ismertük jobban Helena-t, sőt Louis nem is annyira, de kevés ismeretség is elég ahhoz, hogy rájöjjön az ember, ő nem az a fajta, akit csak úgy „megdugni” szokott az ember.

-          Lényegtelen – rázta a göndör tincseit Harry. – Most ezt tűztem ki célnak.

-          Barom vagy – reménytelen helyzet, amikor Harry kitalálja, hogy mi is a következő célja. – Nem is érzel semmit iránta? – kérdeztem, a szemöldök pedig magasan a homlokom közepén volt.

-          Talán, de mondom, hogy nem ez a lényeg – megrázta a kezét, és ügyet sem vetve arra, amire mi hárman ki akarunk lyukadni kinézett az ablakon.

-          Ha csak dugni akarsz ne őt használd erre – Louis szokatlanul bölcs volt az autóút alatt, amin még ő maga is meglepődött, viszont nem mondott butaságokat. Harry nagyot szippantott a  levegőből, és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. – Harry, ma nálam alszol! – egyszerűen kijelentette, mondhatni tényként közölte.

-          De nekem dolgo…

-          Lett volna, ha nem jött volna közbe, hogy nálam alszol – kinyújtotta a nyelvét és ellentmondást nem tűrően egy fél mosollyal az arcán bólogatott Harry felé.

Miután végeztünk mindenhol mindenki hazament, ami olyan furán hatott a közérzetünkre, hiszen teljesen olyan volt, mintha mindenki menne haza a családjához, kivéve Hazza-t és Lou-t. Niall és én mentünk haza a lányainkhoz, ebből pedig egy hatalmas poén kerekedett. Az ilyen butaságokon alapuló dolgok mindig viccesek, bármi is legyen az alapeset.

-          Sziasztok! – köszöntem mikor hazaértem. Hilary szaladt felém és egy hosszas csók után az ujját a számra préselte, ezzel jelezve, hogy maradjak csendben.

-          Alszik, nagyon rosszul van, ne ébreszd fel – apró puszit nyomott az arcomra, majd a kezemnél fogva felhúzott az emeletre.

-          Hol van Danielle? – kérdeztem tőle, mikor beértünk a fürdőbe.

-          Azt mondta, hogy egy reklámforgatáson van, háttértáncos, és nem szeretné ezzel zaklatni – Hilary lassan elkezdett öltözni, én pedig halvány mosollyal az arcomon figyeltem.

-          A jó öreg Liam – a mosoly eltűnt az arcomról és kiábrándultan néztem magam elé.

-          Rendbe fog jönni, csak bűntudata van – lépett hozzám a kezét pedig átfonta a nyakam körül. Átfontam a dereka körül a sajátjaim és szorosan magamhoz húztam.

-          Nyugtató tusolás? – kérdeztem, de nem volt semmi vicc a hangomban. Mélyen a szemébe néztem ő pedig egy apró bólintással válaszolt nekem.

Vannak dolgok, amiket egyedül nem vagyunk képesek feldolgozni, ilyenkor jól jön egy barát, egy társ, vagy bárki, aki segíteni tud nekünk. Nem szórakozásból találták ki a barátság fogalmat, így aki nem él ezzel a lehetőséggel, az előbb vagy utóbb magába roskad. Hilary a legjobb barátom, akit szeretek is, ritka párosítás de csak egyszer jön el az életben, nem de?

31. Rész - I Always Come Back To You

Mosolyt!

Lehet, hogy furcsa de nem tűntem el - még egy ideig nem engedem meg magamnak. Nem kérek bocsánatot, hogy nem tudtam/tudok részt hozni, mivel szerintem mindenkinek van egy fontossági sorrendje az életébe, amit nem lehet felborítani. De azért bocsánat, mert mégis bűntudatom van... 

Lehet, hogy már láttátok, vagy észleltétek, de ha nem szólok -és magyarázok -, hogy egy közös blogba vágtam a fejszém Miss Babe-el és Feilla-val, így az időm egy részét arra a blogra kell fordítanom. ITT A LINKamin meg tudjátok nézni a blogot :)

Rólam annyit, hogy fejlesztem magam arra az esetre, ha olyan helyzetbe kerülnék, ahol el kell a fapofa, és nagyon jól megy eddig. Ebből lehet, hogy nem lehetett érteni semmit, de ez olyan mintha csak arra kérnél valakit, hogy kérdések nélkül értsen meg.

Most májusban ünneplem a születésnapom, ami azzal egyenlő , hogy megkapom a laptopom, ami azzal egyenlő, hogy lassan véget ér a blog. Húúúúha, ez most nagyon csúnya volt, de még képlékeny bennem a "TheEnd" szóval ez csak egy kis "búú" volt, nem kell ám komolyan venni!

Jó olvasást! :)

Niall
Tartottam attól, hogy amit most mondok neki rosszul fogja érteni és egy „lányos kitörésében” hiszti roham kapja el és a felgyülemlett feszültséget rajtam vezeti le, de ki kellett mondanom! … 
 
-          Nem tudom, hogy meddig lehet ezt még csinálni – az arca megfeszült és gyermekded izgatottsággal várta, hogy folytassam. – Úgy teszel, mintha elfelejtetted volna, hogy én többet érzek irántad, Amy, én nem csak barátként tekintek rád – nyomtam meg az utolsó szavaim. Rossz volt látni az arcán az elkeseredést. Tudtam pontosan, hogy mit érez, így nem leptek meg a szavai.
-          Niall mindennél többet jelentesz nekem – kifújta a levegőt, majd erősen a szemembe nézett. – De én nem vagyok képes tönkretenni a barátságunk ezzel.
-          Ezzel? – kérdeztem vissza meglepetten. Annyira utálom, amikor óvatosan kell bánni a szavakkal, hogy nehogy félreértés történjen. Mint valami hülye bíróságon, esküszöm!
-          Maradjunk barátok – rázta meg a fejét egy sóhaj közben. Kissé idegesen a hajamba túrtam és hátracsaptam magam a kanapén.
-          Azt várod tőle, hogy „legyünk csak a barátok” miközben folyton látlak, hozzád érek, beszélgetek veled ez a helyzet olyan, mintha a lakótársam lennél, esélyem sincs téged elfelejteni! – felállva sétálgattam ide-oda, miközben megemelkedett hangerővel boldogítottam magam, és Amy-t. 
-          De senkihez nem mehetek – hunyta le a szemét és arcát a kezeibe temette. Bűntudatom lett egy perc alatt, mintha valamit elvágtak volna bennem. Az önzőségem felülkerekedett azon, hogy mennyire is szeretem Amy-t. Mert én szeretem Őt, mint barátot, mint nőt, mint embert, vagy testvért.
-          Hozzám jöhetsz, bármi legyen – ültem le mellé, és kicsit elérzékenyülve szorosan magamhoz öleltem. Nehezemre esett felfogni, hogy Ő nem szeretne tőlem többet, de valahol belül boldog voltam amiért volt egy olyan ember, akit nem érdekelt a hírnév, ami velem járt volna, csak a barátságom kellett neki, ami ezek szerint sokat jelent neki. Remélem.
-          Nagyon szégyellem magam- keze a kezemben pihent és úgy néztük egymást. Nem éreztem semmi émelygést, vagy pillangókat, csak idétlen boldogságot.
-          Nem kell – nevettem fel halkan. – Nyugi. Ki tudja, mit hoz a jövő? – kérdeztem csendesen.
-          Ezt, hogy érted? – lepődötten nézett rám. Szemeiben szétszórtan lehetett látni a döbbenet és a düh keverékét.  Magam sem tudom, hogy értettem de kimondtam, és egyáltalán nem okolhatom azért, amiért választ vár rá, esetleg egy magyarázatot.
-          Mennem kell majd egy fél óra múlva – próbáltam másik témára vezérelni, hogy ne kellejen megmagyaráznom semmit.
-          Niall! Ne terelj! – förmedt rám. Megborzoltam a haját, aminek persze nem örült, és bosszúból visszaadta. Egymás haját tépve úgy éreztem, hogy számomra ez a tökéletes állapot. Az, hogy vele vagyok. Annyi érzésem volt vele kapcsolatban, hogy lehetetlenség lett volna kiigazodnom magamon. Nevetségesnek éreztem magam, talán olyan voltam mint egy rossz kisgyerek, aki nem tudja eldönteni, hogy kit szeressen.
Csendesen készülődtem a szobámban az interjúra, amire fél óra múlva oda kell érnem. Ki néztem az ablakon, hogy mit érdemes felvenni, de csak annyit láttam, hogy az ég kétfelé szakad. Délről szürke, néhol fekete felhők közeledtek és még én is tudtam, hogy ez egy tavaszi zivatar, akár egy vihar lehet. Sokszor megesik. Északról viszont az ég tündökölt, olyan volt, mintha vízfestékkel festették volna fel. Kékebb volt, mint magam az alapszín és alig tudtam róla levenni a szemeim. A bárányfelhők fogócskát játszottak rajta, ez pedig nem segített nekem eldönteni, hogy mibe öltözzek. Pólók, és pulóverek egyszerre akadtak a kezem köze, ahogy hosszú nadrágok és térdnadrágok is. Kezdett elfogyni a türelmem, mivel nem különösebben szeretek ezzel „pöcsölni” most mégis egy csomó időm erre megy rá.
-          Vegyél fel egy hosszú nadrágot, egy ujjatlant és egy pulcsit, ha hideg lenne. Bármennyire is nézed a kékséget, ez még nem jelenti azt, hogy meleg is van kint – jött a hang mögülem. Mosolyogva fordultam meg, hogy egy bólintással megköszönjem a tanácsot. Az ágyamon pihenő telefon elkezdett hangosan sipákolni, így egy gyors mozdulattal felkaptam és a fülemhez nyomtam. Amy a szekrényemben turkált, így ő is hallotta a beszélgetést.
-          Zayn? Várj, mert így nem értem – kezdtem hadarni ezerrel. De nem csak én ő is. Valami olyat magyarázott, hogy nagy baj van, és a mai interjún Liam nem vesz részt, mert valaki meghalt. – Állj már meg! Mi történt?! – ripakodtam rá, mivel annyira érthetetlenül beszélt, hogy nem értettem semmit.
-          Ruth meghalt egy autóbalesetben, ma hajnalban. Liam itt van nálunk, de nagyon ki van – suttogta Zayn a telefonba. Nem érkeztem felfogni az információkat, hiszen olyan alapvető dolognak számított, hogy mindenki akit szeretnünk, aki hozzánk közel áll életben és biztonságban van. De amikor jön az infó, hogy „baj van” akkor ahhoz idő kell, amíg feldolgozzák.   
-          Istenem… te eljössz? – halkan mondtam. Amikor ilyen dolgot tud meg az ember automatikusan lejjebb vesz a hangerőn.
-          Igen, muszáj. De Hilary itt lesz Liam-mel, sokat segít neki .
-          Rendben, mond meg Liam-nek, hogy nemsokára meglátogatom, és hogy vele vagyok! – lassan elköszöntünk én pedig a csodálkozó Amy-hez fordultam.
-          M-mi történt? – kérdezte csendesen.
Furcsa érzés kerekedik felül rajtam, amikor valamit elvesztek. Ruth-al eddig talán ötször, esetleg hatszor, vagy hétszer, de csak egy vigyorgós, viccelődös nővér jut róla az eszembe, akivel olyan könnyű volt szóba enyeledni, hogy néha már én is a nővéremnek éreztem Őt. A hiányérzet folyamatosan csak nőtt bennem, mintha pumpával nyomták volna belém a keserűséget. De az idő minden sebet begyógyít…






Helena
Harry pólójában elég furcsa látványt kelthettem, de mióta érdekel engem mások véleménye? Nagyon fel akartam vágni ezzel a kérdéssel, de csak egy kicsit is kell elgondolkodnom rajta, máris megvan a válaszom rá. Engem! Nincs olyan ember, ismétlem magam, NINCS akit egy incifincit sem érdekelne az, hogy mit gondolnak róla. Mert azzal nem bizonyít semmit, hogy flegma és ne törődöm, vagy ha egy kellemetlen megjegyzést tesznek csak vállat von. Ez még nem jelenti azt, hogy nem érdekli. Az emberek függnek egymástól, nem hiába vannak különböző társadalmi elvárások, amiknek majdhogynem mindenki igyekszik megfelelni. Szóval olyan boldog voltam amikor a szembe jövő emberek nagyra meresztett szemmel bámultak rám – a kinézetem miatt – mivel tudtam, hogy külömb vagyok mint ők valaha is lesznek. Pár –tőlem fiatalabb – lány jött el mellettem és hangos nevetésben kuncogtak. Gonosz mosoly jelent meg az arcomon, mivel tudtam, hogy mit fogok tenni.
-          Hé! Lányok! Várjatok csak egy kicsit! – kiáltottam utánuk. Megilletődve néztek át a válluk felett, és a szemükből sütött az előítélet. – Azt szeretném kérdezni, hogy szeretitek-e a(z) One Direction-t? – a kérdésem meglepte őket, de amikor elért a parányi agyukig az kérdés bátran feleltek.
-          Imádom őket – a fiúsra nyírt szőke hajjal rendelkező lány erősen ökölbe szorította a kezét, és úgy pislogott rám nagyokat.
-          Beszélj a magad nevébe – sajnálta le a mellette pöckösen álló hosszú fekete hajú lány (vagy valami hasonló).
-          Igen, szeretjük őket – legyintett a harmadik, aki talán a legnormálisabban állt a dologhoz.
-          Kaptok tőlem három ingyen jegyet, ha holnap visszajöttök ide, hozzám – sejtelmes vigyor ült ki arcomra, mivel a tudatlan és beszámítható, ha nagyon fokozni akarom naiv, kislányok rögtön belementek. Még az is aki, az elején igencsak ellenezte. Itt is látszik, hogy legyen bármiről is szó, az „ingyen” dolog jobb, mint ha tartása van az embernek. Szegények… még nem tudják mibe vágták a fejszéjük!
-          Hát ez meg mi volt? – állt fel a lépcsőről Logan, aki a kapunkban várakozott eddig. Szemöldököm az eget csapkodta, amikor mellém ért és kedvesen mosolygott rám.
-          Megnevelem a lányokat – feleltem egyszerűen. – Téged is meg kéne…
-          Látom, jó napod van – nem hagyott semmit szó nélkül, most! Mert általában addig várt, ameddig én nem vetemedtem arra, hogy hozzá szóljak. Nem szerettem volna elkezdeni újra azt Logan-nel, a mit már egyszer abbahagytam. Főleg nem most, amikor ennyi bajom van, nincs szükségem még rá is. – Csini póló – éppen hogy belenyomtam a zárba a kulcsot, kicsit ideges lettem, így meggondolatlan is. Gonosz hangulatomban voltam, nem volt semmi kedve, jó pofizni vele.
-          Nem az enyém – feleltem. Tudtam, hogy tudja, mire gondol ezzel. – Nincs hol laknod? – kérdeztem félvállról.
-          Helena! – fogta meg a vállam és egy erős rántással maga felé fordított. – Velem nem kell így viselkedned! Én ismerlek téged, nem vagyok idegen, nem kell megjátszanod magad, adni itt a keményet. Tudod miért vagyok itt, nem kell még százszor megkérdezned! Annyira fel tud idegesíteni ! - a torkomban gombóc volt, amit nem tudtam leküzdeni. Igaza volt, én pedig egy idiótának éreztem magam.
-          Te is tudod, hogy nem kéne itt lenned! – toltam el magamtól. – Felkavarsz mindent!
-          Ez a célom - épp, hogy volt köztünk egy kis távolság. A lélegzetem gyors volt. Utálom ezt az állapotot, utálom, amikor valaki jobban kezel egy helyzetet, mint én!  
-          Mond csak, mit akarsz?
-          Azt, ami régen volt, ami annyira hiányzik, hogy nem bírok nélküle meglenni. Ez Te vagy! Senki nem olyan mint Te, és Te sem találsz olyat, mint én! Mert mindenki ugyan olyan, csak egy kis különlegességgel, amit miután kiismertél már semmi újat nem tartogat számodra! – a vállamnál fogva tartott. Olyan érősen nézett a szemembe, hogy el kellett kapnom a tekintetem.
-          Nekem ne hadoválj itt a saját megfigyeléseidről – óvatosan és lassan beszéltem. Nagy levegőt vett, mintha így adná ki magából a feszültséget. Logan sokat jelent nekem, de megvan bennem az ellenállás, és az emlékek róla.
-          Sajnálom, hogy ennyire ellenállsz – tudta, hogy mire gondolok. Csak álltunk az ajtóban, mint két szerencsétlen és nem mozdultunk. – Mi lenne, ha egy percre elfelejtenéd, hogy mi történt, és a valódi Helena állna előttem?! – nem akartam megadni magam annak a tomboló melegségnek, amit akkor éreztem, amikor velem volt. Mivel tudom, hogy milyen, amikor nincs velem, amikor fáj a gondolata.
 De megint beütött a gondolat, hogy „egyszer élünk”. Át kell gondolnom, hogy érdemes-e behódolnom egy édesen keserű érzésnek, amit mindennél jobban szeretek és ellenzek is egyaránt. Logan attól a naptól kezdve velem volt minden pillanatban, ha akartam, ha nem. De akartam, így sosem volt problémám a társaságával. Megosztottam vele mindent, amit egy ember elmondhat egy másiknak. Tud anyáról, apáról, a betegségemről és mindenről, ami hozzám tartozik, és én is viszont tudok mindent. Olyan érzésem volt, mintha megtaláltam volna a másik felem.
-          Különleges vagy – az ölében ültem és a csillagokat néztük. Olyan volt az ég, mint egy fekete papír, amire csillámport öntöttek volna. Csak bámultam, majd ránézte. – Értékes.
-          Most el kéne olvadnom, amiért ilyet mondasz nekem – döntöttem a fejem a vállára. A korom sötétség megnyugtatott és hagyta, hogy elnyeljen minket az idő.
-          De nem fogsz – fejezte be a gondolatom .- Helena? – kérdezte a szemembe nézve. – Mennyire borulnál ki ha megcsókolnálak?
-          Semennyire, mert nem letámadsz, hanem nyugodtan megkérdezed – fejem újra a nyakába fúrtam és úgy mosolyogtam. Fiatal vagyok, de valahol el kell kezdeni. Logan az államnál fogva emelte fel a fejem és csak rám mosolygott. Nézte a szemem, a szám, az arcom majd lassan közeledett, és megcsókolt.
Hálás vagyok neki, amiért olyan embert csókoltam meg először, akinek ez jelentett is valamit, nem csak egy kósza „cupp-cupp” egy „csaj”-tól. Nagyon örülök, hogy itt van velem, újra, de haragszom rá, mivel senki nem teheti meg azt, amit ő, vagyis velem nem!
-          Az a Helena már okosabb lett – mondtam nyersen a szemébe. Megnyalta az ajkait, ami bennem furcsa érzést keltett. Az érzések olyanok, mint egy irányíthatatlan gépezet, aminek hiába mondod mi a jó annak pont a tökéletes ellentét fogja tenni
-          Sablonos szöveg, nem változtál – féloldalas mosoly ült ki az arcára, én pedig forrtam a dühtől, amiért nem tudom normálisan kifejezni magam.
-          Logan, húzzál már el! – kitört belőlem a „legdiplomatikusabb” énem, így kicsit visszarettentettem mind őt, mind magam. Nem szeretem felvenni ezt a stílust, de amikor minden kötél szakad fantasztikusan el lehet veszteni a fejünket. – Menj! – hangosan ráripakodtam, de úgy tett mintha meg sem hallotta volna, csak nézett rám a kékségeivel, amik a gyermekded lelkét tükrözték.
-           Csak egy valamit mondj meg! – az orrom elé dugta az ujját, talán úgy gondolta ezzel magára tudja vonni a figyelmem – tipikus mozdulat. Az életem játszik velem, mintha egy rongybaba lennék, és már így is hányinger közeli állapotba sodor a sok „filmbe illő” pillanataival, így meg sem lepődtem – dehogynem – amikor Harry hangját hallottam meg mögöttem…

Tizenegyedik, Tizenkettedik, Tizenharmadik és Tizen negyedik Díj + Kisértesítő

Mosolyt!
 

Köszönöm Szépen Butterfly girl-nek! :)

11 dolog rólam:

1. kezdem unalmasnak gondolni ezeket a díj feltételeket
2. Nem tudom, hogy-hogy történt meg de szeretem Austin Mahone új számát (ami nem az övé csak ő énekli...)
3. Most a Zabhegyezőt olvasom
4. most az 5. dolgon gondolkodom
5. most szégyellem magam mert kihagytam a 4.-et
6. WhatsApp mániás vagyok
7. L.A. Complex <3
8. Nemsokára 15 éves leszek, aminek nem örülök mert a 15 évesek öregek!! (egy évvel ezelőtt is ezt mondtam, csak a 14 évesekre)
9. Nagyon örülök, hogy Miss Babe-el és Feilla-val "dolgozhatok"
10. Szerintem túl kevés zsebpénzt kapok

11. 22:22-kor mindig kívánok és mindig ugyan azt!

11 kérdés nekem:

1. Mit tartasz legfontosabbnak? - Mint tárgyat? Vagy érzést? Hát... igazából, a telefonom fontos nekem, pedig ez egy elég felületes válasz... de igaz!
2. Követed bármiben a trendet (zene, ruha stb...)? ha igen miben? - Ha a "trendek" közül valamit érdekesnek tartok akkor azt szeretem nem pedig követem.
3. Mi a kedvenc idő töltésed? - ÍRÁS ? :)
4. Szeretnél tudni repülni? - Keep Calm and Fly (Spoons<3)
5. Mi a kedvenc városod? - Öm.. ameddig nem voltam a világ összes városába, addig sajnos nem tudok erre válaszolni:s
6. Ha egy hétre fiú lehetnél mit csinálnál? - Khm... öhmm... kulisszatitok
7. Milyen szuperképességet választanál magadnak? - Szavak nélkül is értsék meg, hogy mit szeretnék, mit érzek!
8. Mi a véleményed a 1D-s fiúk barátnőiről? - Nekik valók :)
9. 10-0 ig mennyire vagy őszinte? - Ez emberfüggő!
10. Van olyan ember akit szívesen megvernél? - Nem verekszem, csak ha muszáj és sokszor muszáj :p
11. Barátkoznál valakivel érdekből? - Hát nem szeretem Paris Hilton-t, de ha azt szeretné, hogy én legyek az új "öribarija" akkor biztos nem küldeném el :D

11 kérdés tőlem:

1. Mire vagy képes, hogy elérd a célod?
2. Mennyire veszed komolyan az írást?
3. Mikor vannak ötlethullámaid?
4. Hol szeretnél élni?
5. Számodra reális életkép a ház, férj, gyerekek és kutya?
6. Sokat olvasol a telefonodon keresztül?
7. Kedvenc oldalad?
8. Hogy érzed most magad?:)
9. Odaadnád a facebook profilod címét egy olyan embernek, aki az utcán megállít és barátjának akar jelölni a közösségin?
10. Kitől szoktál fejlécet rendelni?
11. Szerinted létezik olyan szerelem, mint amilyen a Titanic-ban van?

Küldöm:

Alice
Hayley Blue


~*****~

 Köszönöm szépen Alice-nek! <3

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Írj 11 kérdést.

4. Küldd tovább 11 embernek.

11 dolog rólam:

1. Gyűlölöm a JimJam-et...

2. Nem hiszek a szerelemben (még!)

3. Találkozom egy kedves régen látott barátnőmmel 

4. Furcsa kötődésem van a négerekhez (<3)

5. Imádom a Bastille-t :)

6. most jön  a 7.

7. az előbb volt a 6. láttátok?:o

8. Film mániás vagyok

9. Szerintem nem lett (túl) jó az SZJG 8/1. :( (bocsi)

 10. Most mosolygok, mert a húgom nevet és szörnyen viccesen csinálja (:D)

11. örülök, hogy nincs 12. dolog... 

11 kérdés nekem: 

1. Ki a példaképed és miért? - Nincs... éééés... nem is lesz!

2. Mit gondolsz a blogodról? - Lila, ami annyira nem tetszik :s

3. Nézed az Éjjel-Nappal Budapest-et? - Hát, amikor egy filmet nézek és a reklámban adják akkor megnézem:3 (amúgy nézem, félig meddig)

4. Mit gondolsz a Belieberekről? - Elvetemültek :)

5. És Justin Bieber-ről? (ne merd megbántani:D) - "Lebuzizhatjátok, de sosem fogtok elérni annyit az életben, mint Ő 19 évesen!"

6. Kit neveznél legjobb barátnőnek és mi a legjobb benne? - Nem egy van, hanem annyi amennyi palacsintát megtudok enni :)

7. Mióta tartozol a bloggerinák közé? - Lassan egy éve :)

8. Melyek a kedvenc zenéid? - Ahhh, hát inkább előadót mondok: Beatles, Bastille, 1D, Ramones, T.Swift, ED SHEERAN!!!

9. Láttad a Little Mix új klipjét? (How Ya Doin'?) - Igen :)

10. Twitter vagy Facebook? - Mind a kettő :)

11. U.S.A vagy London? Mind a kettő?:D

11 kérdés tőlem: 

1. Mire vagy képes, hogy elérd a célod?
2. Mennyire veszed komolyan az írást?
3. Mikor vannak ötlethullámaid?
4. Hol szeretnél élni?
5. Számodra reális életkép a ház, férj, gyerekek és kutya?
6. Sokat olvasol a telefonodon keresztül?
7. Kedvenc oldalad?
8. Hogy érzed most magad?:)
9. Odaadnád a facebook profilod címét egy olyan embernek, aki az utcán megállít és barátjának akar jelölni a közösségin?
10. Kitől szoktál fejlécet rendelni?
11. Szerinted létezik olyan szerelem, mint amilyen a Titanic-ban van?

Küldöm:

SummerB.
Diana Brunwin


 ~*****~

Köszönöm Szépen Lily-nek :)

Szabályok:

a) Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad!

b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, majd másold át a kérdéseket a díj adónak oldaláról!

c) Válaszolj a kérdésekre!

d) Küld tovább maximum 5 írónak!

 Kérdések nekem:

Mikor kezdtél el írni és mi volt az? - Még nyár közepém, és egy fanfiction :) (régi idők)

Mi az, ami ihletet ad? - Zene, és az agyamban "élő" szöszmötök, akiknek hó ötletük szokott lenni

Szeretsz olvasni? Ha igen, milyen típusú könyveket? - Áltálában a szarkasztikus régi/új könyveket szeretem, amiben a főszerplő élete nem fenékig tejfel

Mik a céljaid az életben? - Én csak boldog szeretnék lenni.., vagyis nem szeretnék aggódni a pénz és ilyen külsőségek által formált dolgok miatt

Mi az a dolog, amiért bármit megtennél? - Ha majd olyan közel kerülök az olvasóimhoz, hogy elmondjam nekik azt amit, akkor megtudják :) Kérdések tőlem:

1. Mire vagy képes, hogy elérd a célod?
2. Mennyire veszed komolyan az írást?
3. Mikor vannak ötlethullámaid?
4. Hol szeretnél élni?
5. Számodra reális életkép a ház, férj, gyerekek és kutya?

  Akiknek küldöm:

Rebecca
Zs & Sz

 
 ~*****~

Köszönöm szépen Diana Brunwin-nak! :)

1.  Tedd ki ezt a képet 

2.  Írj magadról 11 dolgot!

3. Válaszolj 11 kérdésre
4. Írj 11 kérdést!
5. Küld tovább 11 embernek/oldalnak

 

 

11 dolog rólam: 

 

1. Nem szeretek magamról írni a Liebster pedig segít ebben...

2. Ma szörnyű napom volt

3. Holnap is az lesz

4. Néha elég hisztis tudok lenni... ciki

5. Feminista vagyok (nagyon)

6. Nincs elég időm semmire

7. Depresszió? Nem ismerem, de lehet, hogy megfogom

8. Abban az esetben ha megismerem el is felejtem

9. Nem hiszek a szerelemben

10. Nem szeretem amikor valaki azt mondja, hogy "uncsizok/unatkozok/hulla vagyok"

11. Nem bírom a fájdalmat... tiszta puhán vagyok... amúgy nem

11 kérdés nekem:

1. Van olyan zene, mely valamilyen szinten leírja az életed, ha igen melyik az?  - Még nincs vége az életemnek, még nincs olyan zene, ami szólhatna róla... elég elvont lenne...
2. Bizonyára már elgondolkoztál azon, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel. Szeretnéd folytatni azt, amit most épp csinálsz. Legyen az fejléc készítés, vagy írás? - Szeretném, de ahhoz a tehetségeseknél is tehetségesebbnek kell lenni
3. Mit gondolsz erről a magyar teljesítményről? (Link) - Büszke vagyok, és lenyűgözött, az ilyen emlékek azok, amik megmaradnak örökké :)

4. Születtél volna szívesebben más országban, vagy szeretsz magyarnak lenni? - Mindennek oka van, és én különlegesnek tartom, hogy magyar vagyok, szóval nem, nem szerettem volna, és szeretek!
5. Az előző kérdésem azért tettem fel, mert rengeteg tini utálja, hogy magyar. Mit gondolsz erről? - Sajnálom lánykáim, ezen nem tudtok változtatni, ez van, ezt kell szeretni (szánalom a tetőfokon)

6. Milyen adottság az, melyet szerettél volna, de nem kaptál meg? (jó ének hang, tánc tudás stb..) - Hát a jó énekhang elmaradt, de ezen még nem gondolkodtam, és szerintem jobb is ha ezzel nem fogom magam terhelni :D
7. Ha netalán sikeres író, vagy könyvborító szerkesztő lennél mit tennél először? - Elmesélném, hogy egyszer ezt a kérdést feltették nekem :)
8. Mit gondolsz a különféle közösségi portálokról? - Valaki tudja ésszel használni, valaki nem, valaki megérti, hogy nem ott kell élnie valaki nem... Képmutatás
9. Hány blogot olvasol? Melyik a kedvenced? - Sokat olvasok, de nem is tudom, hogy melyik lehetne a kedvencem, hiszen mindig jön egy új és az átveszi a régi helyét.
10. Ha kapnál pár év múlva egy állás ajánlatot - mely álmaid állása - New York-ba, akkor itt hagynád a családodat, s inkább megvalósítanád szinte lehetetlennek tűnt álmodat? (Nincs olyan, hogy veled költöznek) - Annyira nem kötődöm hozzájuk - talán a húgomhoz - de nem költöznék, nem szeretem a nyüzsgő helyeket, én inkább az "erdős" élet híve vagyok.

11. Mit jelent számodra a barátság szó? - Azt hogy van valami két emberben, ami annyira össze tudja őket kötni, hogy a hibákat ledolgozva barátok tudnak lenni (elcsépelt, és nem teljesen igaz, mivel manapság a könnyen hívunk valakit a "barátunk"-nak...) 

 

11 kérdés tőlem: 

1. Mire vagy képes, hogy elérd a célod?
2. Mennyire veszed komolyan az írást?
3. Mikor vannak ötlethullámaid?
4. Hol szeretnél élni?
5. Számodra reális életkép a ház, férj, gyerekek és kutya?
6. Sokat olvasol a telefonodon keresztül?
7. Kedvenc oldalad?
8. Hogy érzed most magad?:)
9. Odaadnád a facebook profilod címét egy olyan embernek, aki az utcán megállít és barátjának akar jelölni a közösségin?
10. Kitől szoktál fejlécet rendelni?
11. Szerinted létezik olyan szerelem, mint amilyen a Titanic-ban van?

Akiknek küldöm: 

Lily

30. Rész - Are we friends or are we more?

Mosolyt!

Megérkeztem, nagy-nagy mosollyal a fejemen, és most nem is fogok annyit fecsegni, mint úgy általában, na jó, talán! Szóval mostanában elég ritkán jelentkezem, de ezen igyekszem javítani de ellep a munka, aminek érzem, hogy meglesz a gyümölcse. Nem sokára már nem csak itt, hanem egy Miss Babe-el és Feilla-val íródó közös blogunkon is, ami egy kritikás, novellás, cikkes ajánlós blog lesz, és szeretném szívem lelkem beletenni! :)

Remélem jól érzitek magatokat a gyönyörű időben, mert én igen! Nemsokára jelentkezem pár dologgal, addig is jó olvasást!

   Zayn

 Liam beémelygett a házba és nem mondott nekünk semmit. Hilary meglökte a vállam, én pedig lassan Liam mellé lépdeltem. A kezem átemeltem a vállán, hogy ezzel egy kis bíztatást adjak neki, de ő hirtelen szorosan magához ölelt. Kissé váratlanul ért, de tudtam, hogy most erre van szüksége, és azzal is tisztában voltam, hogy Liam nem sűrven borul ki de ha kiborul akkor nagyon.

-          Semmi baj – veregettem meg a vállát. Nem akartam valami hétköznapi szöveggel előállni, amit bárkitől hallhatna, mivel a csapból is ez a „vigasztaló szöveg” folyik.

-          Nem tudom, mi legyen! – engedett el és kipirosodott szemekkel bámult előre.

-          Így nem igazán tudok segíteni – kezem a vállára tettem, ő pedig halványan elmosolyodott.

-          Hozok valamit inni – Hilary halk csoszogása hallatszott csak a szobában, majd amikor elment Liam mélyen beszívta a levegőt, majd kicsit szaggatottan fújta ki.

-          Zayn… - kezdte komoly hangvétellel, ami csak rosszat jelenthet… nála biztosan!

-          Danielle? – csúszott ki a számon. Liam összerezzent, és kicsit megilletődötten nézett rám. – Bocsi haver – sütöttem le a szemem és türelmesen vártam Liam válaszára. Nem tartom magam jónak az ilyen lelki kirohanásokban, de nekem szükségem lenne Liam-ra akkor Ő ott lenne nekem, így én is itt vagyok neki ha baj van.

-          Ruth-nak autóbalesete volt – halkan mondta ki, mintha egy titkot osztott volna meg velem. Nem voltam biztos abban, hogy ez a valóság és nem csak egy csaló álom, amit nem tudok irányítani így elszabadult. – Meghalt, Zayn … Meghalt! – remegett a keze, és már attól tartottam, hogy összeesik. Hilary Liam mögött pár méterre állt, de pontosan halotta,a mit mondott. Ő még nem tudta, hogy ki az a Ruth, de fel tudta fogni, hogy Liam-nek mennyit jelentett.  Halk szipogás volt az egyetlen nesz az egész házban. Csak bámultam, majd amikor rájöttem, hogy ezzel nem segítek az előttem könnyező Liam-nek újra megöleltem. Nem tudtam átérezni a helyzetét, csak annyit tehettem, hogy próbálok neki úgy segíteni ahogy lehet.

-          Őszinte részvétem – suttogtam. Erősebben kezdett sírni én pedig intettem a fejemmel Hilary felé, Ő pedig rögvest hozzánk sietett és hátulról ölelte át Liam-et.

-          Annyira fáj… - bár Hilary nem tudta, hogy kit sirat Liam mintha százszázalékosan megértette volna őt. – Nem lehettem vele, alig láttam, több időt kellett volna vele töltenem! – Hilary alig láthatóan sírni kezdett, így elléptem tőlük és hagytam őket. Én nem tudtam annyit segíteni Liam-nak, mivel nem éreztem át a kínt, amit érzett, de Hialry igen. Lenyűgözött a viselkedése, lenyűgözött benne minden, ami nem külsőségekben rejtőzik, hanem egy ember személyiségében.  Vajon hány ember képes ilyen együttérzést mutatni? Mert az emberek többsége megjátszott megértéssel igyekeznek olyanok lenni, mint amilyennek szeretnének magukat látni. Hilary viszont őszinte volt, olyan közvetlen, amilyen ritkaság. Bűntudatom volt amikor mosolyogni kezdtem, de büszke voltam, és nem tudtam hogyan kimutatni.

Helena
Harry szobája kiüt az egész házból. Talán mindenki fejében az a gondolat születne meg, amikor Harry szobájáról kéne egy képzeletbeli képet alkotni, hogy fényűző, elegáns, és látszik, hogy anyagilag semmi gondja a fiúnak, de ekkor üt be a mennykő, amikor meglátom a szobáját, és teljesen más, mint amilyennek elképzeltem. A négy fal mind egyszínű fehér színnel van borítva, az egyetlen ablakon pedig halvány barnás függöny csüng hanyagul. Egy gyönyörű faragott fa szekrény és egy ugyan ilyen stílusban készített fa ágy egymással szemben pár méter távolságra állnak. Ezen kívül még egy szőnyeg hever a padlón, aminek a színe az egész szobában a legsötétebb. Képek nincsenek a falon, se tükör akár egy darab emlékkép se. Nem kerülgetem tovább a lényeget a szoba kopár, üres és semmit mondó volt. Óvatosan haladtam előre, mivel olyan érzésem volt, mintha egy éppen omladozó helyen lennék, ami abszolút idegen volt számomra. Kezem gyengéden nyomtam neki a falnak, ami az érdességével el is ijesztett magától. Az ágyon hanyagul ledobott ruhadarabok, amik egy ideje már ott lehetettek. Vajon Harry mennyit használhatja ezt a szobát? Vagy egyáltalán használja-e? Az ágynemű össze-vissza hevert az ágyon ezzel még nagyobb rendetlenséget okozva az amúgy hatalmas szobában.
-          Miért jöttél ide? – egy érces hang csapta meg a fülemet. Nem ijedtem meg mert legbelül számítottam rá, hogy rajta kap Harry. Lassan megfordultam és a legnormálisabb arckifejezésemet kerestem, hogy nehogy rájöjjön mi a véleményem erről a szobáról. – Hm? – türelmetlenül felém bökött a fejével. Haja még nedves volt és a pólója is hozzáragadt a felsőtestéhez.
-          Nem tudom – feleltem egyszerűen. Harry nem mosolygott, úgy nézett rám, mint amikor először találkoztunk. Közömbösen, hanyagul és érdektelenül.
-          Nem kellett volna –dobta a földre a nedves törülközőt. Lepődötten figyeltem a mozdulatát és vártam, hogy végre a szemembe nézzen. – Gyere ki innen! – a hangja parancsoló volt. Amikor látta, hogy nem teszek eleget annak, amit mondott kicsit erősebb hangvételben megismételte.
-          Miért ilyen ez a szoba? – kérdeztem halkan. Harry arca megfeszült és nehezebben vette a levegőt. Tudtam, hogy valami olyat fog mondani, amit nem szeretnék hallani mégis megvártam, amíg kimondta.
-          Mi lenne, ha nem kérdezősködnél, hanem kimennénk ebből a kibaszott szobából? – gyorsabban vettem a levegőt, amint Harry megszólalt. Nem kiabált, de látszott rajta, hogy minden erejével az ellen küzd, hogy megfékezze a dühét, amit én váltottam ki belőle. Lábaim a földbe gyökereztek és megnémulva bámultam Harry arcát, akinek a vonásai olyan intenzíven körvonalazódtak ki, hogy teljesen belevesztem. Nem szóltam és nem is mozdultam ő pedig lassan felém kezdett közeledni. Nem tudom mit érezhettem, de ideges voltam amikor Harry felém kezdett közeledni. Nyeltem egy nagyot, amikor velem szemben állt az ágya mellett. – Nem akarom, hogy itt legyél – még mindig fenyegető volt a hangja, de már egy fokkal kedvesebben hatott. – Menjünk ki! – fogta meg a karomat.
-          Miért? –a kíváncsiságom nem hagyott békén. Bár kicsit tolakodónak éreztem magam, úgy gondoltam Harry hozzászokott már, hogy én így viselkedem. Furcsán éreztem magam. Olyan esetlenül, mintha nem tudnám magam megvédeni vele szemben.
-          Mert még egy lány sem hagyta el ezt a szobát úgy, hogy nem lett volna valami – nézett mélyen a szemembe. Megmerevedve álltam előtte, és kezem kicsúsztattam az övéi közül. Megvetően néztem rá, és próbáltam nem úgy felfogni azt amit mondott, mint Ő.
-          Hogy érted, hogy valami? – ráztam meg a fejem. Harry még most sem mosolyodott el, így tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mond.
-          Ide csak dugni hozom a lányokat – mondta egyenesen a szemembe nézve. Számomra túl karakán volt a megfogalmazása, és kicsit sértette is a női nemet ez a fennkölt kijelentés, de most kizártam az ilyen vádjaimat Harry-vel szemben.
-          Ettől a szobától jobbat érdemelnének – suttogtam. Meglepte, hogy még mindig kitartóan álldogálok egy helyben, és nem rohanok ki a szobából jajveszékelve, de ez most a „döbbenet 10 perce”.
-          Egyesek igen, egyesek nem – biccentett felém. Kezem a hátam mögé gyűrtem és a könyököm fogtam. Ez a testtartás számomra abszolút előnytelen volt, mivel nem tudtam Harry ellen védekezni. De tennem kellett valamit, amivel elterelem a szót. – Most már kijönnél?
-          Nem –elképzelésem sincs, hogy miért makacsoltam meg magam. Jó volt Harry-vel szórakozni. Megszegtem a saját szabályaim, de egyszer élünk, nem de?!
-          Ez a szoba nem beszélgetésre való – ekkor jelent mg Harry arcán az a mosoly, amire annyira vártam. Tudtam, hogy most már ugyan az a fiú, akit megkedveltem (erős túlzás).
-          Szerintem is ki kéne takarítani, igazad van! – kacsintottam rá. Igyekeztem nem kellemetlen helyzetbe kerülni, de Harry sem hülye, csak egyszerűen túl magabiztos. – Például… fel kéne porszívózni, minimum söprögetni, hogyha asztmás lányt hozol ide, jól érezze magát – bólogattam hevesen. Harry csak vigyorgott és szemeivel az arcom bűvölte. Ekkor döbbentem rá, hogy egy két évvel idősebb és tőlem sokkal tapasztaltabb férfi (hahaha) közeledik felém. Olyan érzésem volt mintha még életemben nem csókoltam volna meg senkit. Pedig de, még Harry-t is de ez olyan másmilyen helyzet volt. Ismeretlen, szokatlan és hívogató, de nem akartam beállni a sorba, hogy egy újabb „csaj” legyek, akit „kitömött” a retkes szobájában.
-          Asztmás vagy? – kérdezte pár centi távolságtól tőlem. Szemei csillogtam, olyan volt, mint egy kiskutya amikor megetetik. De azok a kiskutyák naivak is nem csak éhesek. 
-          Nem, de hülye sem – böktem a mellkasába, majd egy lenge mozdulattal az ajtó felé vettem az irányt. Diadalmasan léptem ki rajta és indultam a cipőm felé, el akartam menni! Harry rögtön utánam iramodott és a kezemnél fogva maga felé fordított.
-          Piszkosul nehéz veled –félig kacajjal a hangjában félig pedig nagy komolysággal mondta.
-           Már mondták – kacsintottam rá. Harry arca meglepett volt, de elmentem. Kiélvezve a győzelmem mosollyal az arcomon gyalogoltam hazafelé a csípős londoni időjárásban, ami frissítően hatott rám.


Niall
Az elmúlt pár napban nem sokat hallottam a fiúkról mert minden időmet Amy-vel töltöttem és rájöttem arra, hogy a szerelem és a túlzott szeretet között van különbség. Szeretem Amy-t talán szerelemből bár őszintén nem tudom, hogy mit érzek most iránta. Talán már több is, mint szerelem, talán pedig sosem volt az.
-          Niall? – hallottam meg a nevem a nappali irányából. Amy nálam tölti a napot, ami jó mivel szeretek vele együtt lenni, hiszen olyan könnyed minden amikor beszélgetek vele. De nem értem, hogy miért velem ilyen kedves, ilyen megértő és, hogy azok után is ennyi időt tölt velem, hogy szerelmet vallottam neki. Talán nem értette meg, hogy én valószínűleg szeretem őt? Vagy akkor miért tölt velem ennyi időt, és viselkedik velem félreérthetően? – Hahó?!
-          Itt vagyok – szóltam halkan és egyenesen a nappali felé haladtam. A kanapén egy kis takarón üldögélő hosszú barna hajú lányt láttam meg, aki kezében egy alma pihent.
-          Nézünk valami érzelgőst? – kérdezte vidáman. Nagy levegőt vettem és megfontoltan haladtam felé.
-          Amy… - ültem le nyugodtan mellé. – Mi történik most? – kérdeztem tőle, ő pedig rögvest rám kapta a tekintetét. – Velünk!
-          M-mi történne? – megilletődötten vizslatta az arcom, pedig teljesen tisztában volt azzal, hogy miről érdeklődöm.
-          Emlékszel, hogy mit mondtam neked? Hogy mit érzek irántad? – kezem az arcára csúsztatta, és az ujjammal simogatni kezdtem. Olyan megilletődött arcot vágott, hogy hirtelen azt hittem valóban nem érti amit kérdezek tőle.
-          Igen- csukta le a szemeit. – Tudom, hogy neked ez most rossz, de nem tudok senkihez menni, senki nem érti meg, hogy mi történt, és ha meg is értené akkor azzal zaklatna, hogy jelentsem fel Martin-t, én pedig azt nem szeretném – kezem lehúzta az arcáról és bágyadtan nézett rám.
-          Megértelek, de Te engem nem – óvatos mosoly jelent meg az arcomon. Tartottam attól, hogy amit most mondok neki rosszul fogja érteni és egy „lányos kitörésében” hiszti roham kapja el és a felgyülemlett feszültséget rajtam vezeti le, de ki kellett mondanom! …